Menerko - Optimális energiamenedzsment

Slideshow Image Slideshow Image Slideshow Image Slideshow Image Slideshow Image Slideshow Image Slideshow Image
4

Kiütötte a szenet a nap- és szélenergia Nagy-Britanniában

Nnagybrittania megujulok energiaagy-Britanniának napjainkban gyakorlatilag már nincs szüksége szénre, arra az energiahordozóra, amelyre támaszkodva az ország az ipari forradalom idején a világ vezető gazdasági hatalmává emelkedett.

Egy friss tanulmány szerint a szél- és napenergia, illetve az energiahatékonyság növelését célzó intézkedések révén ma már szinte teljesen kiszorult a szén használata a brit villamos energia termelésből, amelyet korábban szinte teljes egészében ebből az energiahordozóból valósítottak meg.


A Greenpaeace Energydesk nevű platformja által publikált új elemzés szerint a szén az elmúlt években, nagyjából 2010 óta folyamatosan visszaszorult a szigetország villamos energia termelésében, súlya napjainkban már történelmi mélypontokra süllyedt. Egy másik, májusi jelentés szerint a Nagy-Britanniában termelt áramnak már csak mindössze körülbelül 6 százaléka származott a szénből. A jelenség tavaly felgyorsult, miután számos, élettartama végére jutott szénerőművet vontak ki a termelésből, amelyek összességében a brit állomány mintegy 30 százalékát képviselték.

Az elmúlt másfél évben a szén- és napenergia részaránya folyamatosan újabb és újabb magasságokba emelkedett, és már nagyobb súllyal vettek részt a villamos energia termelésben, mint a szén.
Szélenergiából 2016-ban több villamos energiát állítottak elő, mint szénből; míg a napenergia - a hasznosítása szempontjából legkedvezőbb időszakban, 2016 áprilisa és szeptembere között - már szintén nagyobb részt vállalt a termelésből, mint a szén.
A szén visszaszorulása által hagyott teret a megújulók, valamint az energiahatékonysági intézkedések hosszabb távon is betölthetik - áll a tanulmányban. Amellett, hogy a szénnél tisztább földgáz felhasználása is emelkedett, a megújulók és az energiahatékonysági intézkedések a villamos energia termelésből kieső szenet mintegy 85 százalékban pótolhatják. A földgáz részesedése ugyan emelkedett az utóbbi időszakban, azonban az évtized elejéhez viszonyítva már ennél az energiahordozónál is visszaesés tapasztalható.

A - nagyrészt tengeri - szélturbinák 2010-ben még mindössze 10,2 terawattóra villamos energiát termeltek, ami 2016-ban már 37,5 terawattórát ért el; időközben a napenergia a statisztikailag nem mérhető szintről 10 terawattórára bővült. Az offshore szélfarmok telepítése pedig várhatóan továbbra is gyors ütemben folytatódhat majd a jelentés szerint. Mindehhez jelentős hatással járultak az energiahatékonysági intézkedések is, amelyeknek köszönhetően a szigetország teljes áramfogyasztása 7 százalékkal csökkent 2010 és 2016 között.

A szén áramtermelésben történő drámai visszaszorulásáról tanúskodik a brit Biofuelwatch júniusban megjelent jelentése is, amely azt mutatja, hogy Nagy-Britannia 2016-ban 72 százalékkal kevesebb áramot termelt szénből, mint 2011-ben. A tanulmány szerint a szén teljes felhasználása 64 százalékkal zuhant 2011 óta, a kieső termelést 41 százalékban a szén- és napenergia, 21 százalékban biomassza alapon helyettesítették.

(forrás:portfolió.hu)