Menerko - Optimális energiamenedzsment

Slideshow Image Slideshow Image Slideshow Image Slideshow Image Slideshow Image Slideshow Image Slideshow Image
4

Beizzottak az energiatőzsdék

EenergiatozsdeSokkal több földgáz, villamos energia és szén kelt el a nyugat-európai tőzsdéken az év első felében, mint egy évvel korábban.

 

 

Ám mivel a termékek ára esett, sok kereskedő kevesebbet keresett, mint 2015 első hat hónapjában. Rosszul jártak a gázkereskedők: mennyiségi eladásuk a Prospex Research szerint 24 százalékkal nőtt (bő egymilliárd köbméterre), de ebből csak 147 milliárd dollárhoz jutottak, ötödével kevesebbhez, mint egy évvel előtte. A szén- és az árameladások 46, illetve 36 százalékkal nőttek, itt az összesített bevétel is, de szerényebb mértékben.

A keresletet nemcsak az árak esése, hanem az erősödő energiaigény is élénkítette. Az erőművek száma azonban ma már olyan alacsony, ami sok helyen az ellátásbiztonságot is kockáztatja a Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) jelentése szerint. Tavaly több megújuló alapú, illetve nukleáris kapacitást adták át, mint amennyivel a globális áramkereslet nőtt. Észak-Amerikában és Európában azonban fékezte az atomerőmű-építési kedvet a villamos energia alacsony nagykereskedelmi ára, a szén-dioxid-kvóták olcsó volta. A finanszírozási gondok miatt több hagyományos erőmű építése is leállt Európában. „Még nagyobb lesz a baj az EU-ban, ha majd le kell szerelni az elöregedett szénerőművek sorát" – áll a tanulmányban. A világ tavalyi energiaipari beruházásai 1,8 ezermilliárd dollárt tettek ki, 8 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál.

(forrás:vg.hu)