Menerko - Optimális energiamenedzsment

Slideshow Image Slideshow Image Slideshow Image Slideshow Image Slideshow Image Slideshow Image Slideshow Image
4

Bevetnek húszezer okosmérőt

okosmeroOktóberben startol a Központi Okos Mérés Zrt. (KOM) országos mintaprojektje. E teszt során kell kiderülnie, hogy mely felhasználói körben és milyen célra érdemes okosmérőket telepíteni. A projekt közel 21 millió euróba kerül, mindezt az unió fizeti.

„Körülbelül húszezer okosmérőt telepítünk, főleg a villamosenergia-, kisebb részben a földgáz-, illetve a víz- és távhőiparágban. Már az év eleje óta vizsgáljuk, hol és milyen fogyasztókkal induljon a teszt, illetve, hogy a felhasználók mit várnak az okosméréstől. Lakossági ügyfelekkel csak önkormányzatokon keresztül dolgozunk, mert az ő esetükben már támaszkodhatunk a hazai energiaszolgáltatók által elvégzett, hasonló vizsgálatok tapasztalataira" – válaszolt a Világgazdaságnak a KOM Zrt. vezérigazgatója. Vöő Kristóf közlése szerint a KOM olyan partnereket von be a kísérletbe, amelyeknél jelentős energiamegtakarítás, és ezzel szén-dioxid-kibocsátáscsökkentés érhető el. Ilyenek a közintézmények, az irodaházak vagy az egyetemi campusok. A kibocsátáscsökkentés feltétele is volt az uniós pénz felhasználásának.

Az EU elvárja, hogy ahol ésszerűnek ígérkezik az okosmérés használata, ott be is vezessék az ügyfelek legalább 80 százalékánál. Ám az ésszerűség nem csak alacsonyabb összegű számlát jelent, a beruházásnak meg is kell térülnie. „Itt a hasznosságot és a megtérülést össztársadalmi szinten kell vizsgálni. Várható előny, ha az egyenletesebbé váló felhasználás révén kisebb teher nehezedik a rendszerirányítóra, vagy, ha egy épület épületgépészeti és más berendezéseinek működését összehangolják, optimalizálják" – magyarázta a vezérigazgató.

A KOM-nak az össztársadalmi szempontból leghasznosabb forgatókönyvet kell kidolgoznia az okosmérés bevezetésére. A társaság ezért megvizsgálja négy különböző árú és tudású technológia hazai életképességét is. A drágább, felhasználónként mintegy 60 ezer forint beruházási igényű rendszerek a legokosabbak, ezek részt vehetnek a rendszerszintű szabályozásban. Ezek használói az általuk megtermelt energiát a piacinál drágábban adhatják el az energiakereskedőknek. A kevésbé okos, főként távleolvasásra alkalmas mérők 10 ezer forint körüliek. A velük mért adatok alapján újfajta tarifák kínálhatók a fogyasztóknak, akik spórolhatnak, ha a megfelelő (alacsony tarifás) idősávhoz igazítják fogyasztásukat. A rendszer figyelmeztető jelzést is adhat a pazarlásról, például csőtörés esetén.

(forrás.vg.hu)