Menerko - Optimális energiamenedzsment

Slideshow Image Slideshow Image Slideshow Image Slideshow Image Slideshow Image Slideshow Image Slideshow Image
4

Elfogadta a párizsi klímamegállapodásról szóló határozatot az Európai Tanács

klimamegallpodasÍrásbeli eljárás keretében elfogadta a párizsi klímamegállapodásról szóló határozatot az Európai Tanács az Európai Parlament kedd délutáni jóváhagyását követően - írta közleményében az uniós tanács kedden.

 

 

 


A tájékoztatás szerint az Európai Tanács pénteken letétbe helyezi a megerősítő okiratot az ENSZ-főtitkáránál és 30 nap múlva hatályba léphet a párizsi klímamegállapodás.

Solymos László, az unió soros elnökségét betöltő Szlovákia környezetvédelmi minisztere hangsúlyozta, hogy Európa minden tőle telhetőt megtett annak érdekében, hogy felgyorsítsa az eljárást és élettel töltse meg a párizsi megállapodást.

"A tanács néhány óra alatt elfogadta a határozatot, amely az ígéreteink betartása melletti elkötelezettségünket bizonyítja. Büszkék lehetünk a közösen elért eredményre" - fogalmazott.

A tájékoztatás szerint az uniós tagországok, amennyiben készen állnak a megállapodás nemzeti jogrendbe iktatására, az unióval együtt, de legkésőbb a nemzeti eljárások befejezésével ratifikálják azt.

Az Európai Parlament (EP) Strasbourgban, keddi plenáris ülésén ratifikálta a párizsi klímamegállapodást, amivel az egyezmény átlépte a hatályba lépéshez szükséges küszöböt.

A hatályba lépés feltétele volt, hogy az ENSZ klímaváltozás elleni keretegyezményének 55 olyan állama ratifikálja a megállapodást, amelyek együttesen a globális üvegházhatást okozó gázkibocsátás 55 százalékáért felelősek.

Az EP ratifikálásáig a gázkibocsátás 51 százalékáért felelős 62 ország ellenjegyezte a szöveget. Az EU a maga 12 százalékos részesedésével a november 7. és 18. között Marrákesben tartandó COP22 konferencia alatt hatályba léphet a megállapodás.

Az Európai Unió részéről hét tagállamban - Magyarországon, Franciaországban, Szlovákiában, Ausztriában, Máltán, Portugáliában és Németországban - ratifikálták nemzeti szinten is az egyezményt. Ez a hét ország a globális kibocsátás 5 százalékáért felel.

A tavaly december 12-én, a párizsi klímakonferencián 195 ország közreműködésével létrejött keretmegállapodás azt a célkitűzést erősítette meg, hogy a Föld légkörének felmelegedését a kötelezettséget vállaló 195 ország 2 Celsius-fok alatt tartja az iparosodás előtti mértékhez képest, és folytatja az arra irányuló erőfeszítéseket, hogy a felmelegedés csak 1,5 fokos legyen. A 1,5 fok megemlítése a megállapodásban a tengerszint emelkedésével létükben fenyegetett szigetállamok kérése volt, amit több mint száz ország, köztük az Európai Unió tagállamai, valamint az Egyesült Államok is támogatott.

(forrás:MTI)