Menerko - Optimális energiamenedzsment

Slideshow Image Slideshow Image Slideshow Image Slideshow Image Slideshow Image Slideshow Image Slideshow Image
4

Mérföldkőhöz ér a világ olajfogyasztása

olajkitermelesJúliusban 41 ezer hordóval napi 32,3 millió hordóra nőtt a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) termelése.

 

A szervezet jelentése szerint ugyanakkor meglepetésre csökkent az egyik legnagyobb termelő, Szaúd-Arábia olajtermelése, annak ellenére, hogy június végén ezt közös megállapodásban vállalta. Bár erre vonatkozó előrejelzését a szervezet lefelé módosította, a globális olajkereslet idén várhatóan így is rekordot dönt, jövőre pedig először érheti el a napi 100 millió hordót.

Az, hogy mennyivel csökkenhetett a szaúdi olajtermelés, ugyanakkor nem egyértelmű. Míg az ország napi 200 ezer hordós csökkenést jelentett az OPEC felé, független források napi 53 ezer hordóra teszik annak mértékét. A szaúdi olajtermelés így jelenleg napi 10,387-10,288 millió hordó körül alakulhat. Júniusban még napi több mint 400 ezer hordóval bővült az ország napi olajtermelése. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a fentiekkel szemben az S&P Global Platts és az EIA becslése szerint 10,6 millió hordóra bővülhetett júliusban a királyság termelése - jelentette a The Wall Street Journal még a múlt héten.

A csökkenés annak ellenére következett be, hogy júniusban az OPEC, Oroszország és más olajországok közös megállapodásban vállalták, több olajat juttatnak a piacra a nagyrészt a venezuelai termelés kiesése, illetve az iráni olajszállítmányok várható visszaesése miatti kínálati szűkület ellensúlyozására. Szaúd-Arábiára jelentős nyomás hárul nem csak az Egyesült Államok, de más olyan nagy olajfogyasztó országok részéről is, mint Kína és India, hogy a kínálat fokozásával az olajárak (ezáltal az üzemanyagköltségek) emelkedését is korlátozza.

Ugyanakkor a 2018-as és 2019-es kereslet is alacsonyabb lehet, mint azt legutóbbi jelentésében az OPEC valószínűsítette. A szervezet mindkét évre vonatkozóan 20 ezer hordóval csökkentette prognózisát,
de a globális olajfogyasztás idén így is rekord szintre, napi 98,8 millió hordóra bővülhet, jövőre pedig először érheti el a 100 millió hordót.

Az olajkartell havi jelentésében felfelé módosította a nem OPEC-tag olajországok idei és jövő évi termelésére vonatkozó előrejelzését. Ezek szerint idén napi átlagban 59,6 millió hordó olajat termelhetek a szervezeten kívüli országok, 73 ezer hordóval többet, mint a legutóbbi becslés szerint; míg jövőre 61,8 millió hordót érhet el a termelés, ami 106 ezer hordóval múlja felül a korábban vártat.

Az OPEC jelentésének közzétételét követően hétfőn délután az olaj inkább stagnál; a Brent árfolyama 73 dollár körül minimálisan gyengül.

brent-20180813

Az Egyesült Államok novembertől teljesen leállítaná az iráni olajexportot, ezáltal legjelentősebb bevételi forrásától fosztaná meg az OPEC harmadik legnagyobb termelőjét. Annak ellenére, hogy a nyomásnak egyebek mellett az EU, illetve Kína is igyekszik ellenállni, a szankciók kínálati hiánnyal fenyegetik a globális olajpiacot. A kieső ellátást az OPEC és Oroszország pótolhatná, és a termelés növelését vállalták is június végi alkujukban.

Az együttműködő olajországok 2016 végén úgy döntöttek, összességében mintegy napi 1,8 millió hordóval fogják vissza termelésüket 2017 elejétől, amivel az akkoriban 45 dollár körül tartózkodó olajárak megtámasztása volt a céljuk. A globális kínálatot azonban nem tervezett tényezők is csökkentették, elsősorban is a venezuelai olajipar összeomlása, és ehhez járult az iráni szankciók jelentette fenyegetés is, így az árak idén május végén már elérték a 80 dolláros szintet.

(forrás:portfolio.hu)