Menerko - Optimális energiamenedzsment

Slideshow Image Slideshow Image Slideshow Image Slideshow Image Slideshow Image Slideshow Image Slideshow Image
4

Nyílnak a gázvészfolyosók

gazveszfolyosoA gázellátási vészhelyzetbe kerülő uniós tagországok segítséget kérhetnek más uniós tagországoktól az Európai Parlament energiabizottsága által tegnap elfogadott szabályozástervezet szerint.

A már hónapokkal ezelőtt ismertetett elgondolás az, hogy az EU-t hét gázellátási régióra kell osztani, e hét régió pedig – illetve országaik – egymás segítségére sietnek a közöttük lévő „vészfolyosókon". Az úgynevezett regionális szolidaritási mechanizmus keretében az az ország kérhet segítséget, amelynek a gázellátása annyira lecsökkent, hogy veszélybe került védett fogyasztóinak biztonsága és egészsége, és a baj már nem orvosolható a gázrégión belüli válságterv életbeléptetésével. A vészhelyzetben kapott gázból először az érintett ország lakosságának kell kapnia, és csak utánuk a többi ellátási kategóriába tartozóknak. Azt, hogy mely kategóriákba kik tartoznak, uniós szinten kell közös nevezőre hozni.

Az energiabizottság letette a voksát amellett is, hogy az uniós tagországok kötelesek az Európai Bizottságot tájékoztatni, ha egy EU-n kívülivel tárgyalnak egy egy évnél hosszabb időre szóló gázellátási megállapodásról. Megbeszéléseik részleteiről is konzultálniuk kell az illetékes uniós hatósággal. Ezen elvárások célja az, hogy a harmadik féllel kötött szerződés ne ütközzön az uniós szabályozással. Ezért, ha a brüsszeli hivatalnokok úgy látják, hogy a készülő szerződés feltételeiből adódóan elakadhat az EU-ban a gázszállítás, vagy sérülhet a versenyjog, akkor a tárgyaló feleket újabb egyeztetés indítására szólíthatják fel.

(forrás:vg.hu)