Menerko - Optimális energiamenedzsment

Slideshow Image Slideshow Image Slideshow Image Slideshow Image Slideshow Image Slideshow Image Slideshow Image
4

Tényleg felhajtja az olajárat az OPEC?

Tags: -OPEC-

OPEC olajkitermelesAz OPEC-országok korábbi megállapodás, miszerint csökkentik a kitermelést, nyolcvan százalékban teljesült, de kérdéses hogy ez elég lesz-e az olajár mélyrepülésének megállításához.

A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) szerint az OPEC várakozáson felül teljesítette a kitermelés csökkentésére vonatkozó megállapodását. Az ügynökség havi jelentéséből kiderült, hogy számításaik szerint az előírt napi 1,2 millió hordós szűkítésből már 1 milliót teljesítettek a felek januárban. Az ügynökség arra emlékeztet, hogy a mostani több, mint 80%-os teljesítési arány jóval nagyobb, mint amit az OPEC legutóbbi, 2009-es programja alatt tapasztaltak - írta reggeli elemzésében az Equilor.
Az IEA számítasa szerint például Szaúd-Arábia az előírtnál napi 70 ezer hordóval nagyobb mértékben, azaz napi 560 ezer hordóval vágta vissza olajtermelését. Ezzel szemben az OPEC második legerősebb tagja, Irak az előírt mennyiség csupán felét teljesítette, miközben a rendkívül nehéz helyzetben lévő Venezuela 18%-os végrehajtást produkált. Utóbbi azért érdekes, mert 2016 során Venezuela volt a kitermelés csökkentés szószólója.

Érdekesség még az OPEC-en kívüli állam, Oroszország teljesítménye. Az oroszok napi 300 ezer hordós vágásban állapodtak meg, ebből mintegy 100 ezer hordót teljesítettek eddig. Továbbra is kérdéses, hogy az OPEC lépése mennyiben rendezi át az olajpiaci fundamentumokat. Az IEA úgy számol, hogy azok az országok, akik nem írták alá a kitermelés csökkentéséről szóló megállapodást - így Brazília, Kanada és az USA - napi 750 ezer hordóval növelhetik kibocsátásukat idén. Ez azt jelenti, hogy a megállapodást alá nem író olajtermelők idei kibocsátása napi 400 hordóval emelkedhet. Továbbá ki kell emelni, hogy az IEA OPEC-re vonatkozó számításainál nem szerepel Nigéria és Líbia termelése, melyek felmentést kaptak a csökkentés alól.

A két ország elemi érdeke a kitermelésük növelése, így az IEA szerint az említett tényezőkkel együtt az OPEC intézkedése napi 600 ezer hordóval csökkentheti a jelenleg 1,5 millió hordós napi kínálati többletet.
Meglátásunk szerint az OPEC és egyes nem-OPEC tagok intézkedése így nem elegendő a kínálati többlet teljes leépítéséhez, amely két dologhoz vezet. Egyrészt az OPEC szervezeten kívüli partnereikkel jó eséllyel újabb hat hónappal meghosszabbítják a megállapodást.

Másfelől a szervezeten belül is feszültség keletkezhet, hiszen a kitermelés visszaszorításával létrejött piaci rést a versenytársak töltik be, amely nettó bevételkiesést jelent a kitermelőknek abban az esetben, ha nem tudják feltornázni az olajárakat. Ugyanakkor hozzá kell tenni, hogy a jelenlegi OPEC teljesítmény kiemelkedő, hiszen a szervezet korábban azt mondta, hogy 50%-os teljesítési arányt tart reálisnak, 60% feletti jó, 80% feletti pedig kifejezetten jó eredménynek számít.

(forrás:vg.hu)