Menerko - Optimális energiamenedzsment

Slideshow Image Slideshow Image Slideshow Image Slideshow Image Slideshow Image Slideshow Image Slideshow Image
4

Alig fogy a földgáz, összeesett az európai piac

lng-shipEurópa eddigi, csökkenő gázfelhasználási trendje az időjárási hatások miatt összeesésbe megy át a Nemzetközi Energia Ügynökség szakértője szerint. Az idén egyes térségekben akár 20 százalékkal is eshet az igény.

 

 Teljesen összeesett az európai gázpiac Anne-Sofie Corbeau, a Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) vezető elemzője szerint. „Eddig csak azt hittem, hogy csökkenő a trend, de az időjárási hatások miatt helyenként már annyira leesett a kereslet, hogy az előző évinél akár 20 százalékkal is kevesebb gáz fogy, vagyis visszatérünk a 2000-es év szintjére" – fejtette ki a Natural Gas Europe hollandiai konferenciáján. Esni fog a földrészen a gáztermelés is, és Európát továbbra is nagyjából ugyanazok a szállítók fogják gázzal ellátni, mint eddig. Legfeljebb az IEA legfrissebb jelentésében vizsgált 2012-2019-es időszak végén nőhet meg Azerbajdzsán szerepe, ha addigra termelésbe állítja a Sah Deniz 2 gázmezőt. Ez főként Törökországnak sürgős, amely azon kevés országok egyike, ahol bővül a gázigény.

Az európai belső gáztermelés, illetve a kimerülő lelőhelyek pótlásáról Anne-Sofie Corbeau megjegyezte, hogy a brit kormány viszonylag makacs a nem hagyományos lelőhelyek kiaknázását illetően. Idő kell hozzá, hogy kiderüljön, mire jutnak: kutatófúrások soráról érkezik hír, de még nem tudni, hogy ebből mennyi lesz sikeres. Térségünk energiaellátását említve a szakértő a litvániai, a szlovákiai és a csehországi atomerőmű építési terveket, illetve az Európa-szerte fellendült megújuló alapú energia-termelést emelte ki. Fontosnak nevezte a szénbázisú áramtermelést is, mert a földrészen a gázüzemű erőművek többségét még a viszonylag alacsony gázárak mellett sem lehet gazdaságosan működtetni. „A gázerőmű egyszerűen nem versenyképes, ha 10 dollárnál többől hoz ki egymillió brit hőegyenértéknyi (MmBTU) energiát" – jelentette ki. Szégyennek nevezte, hogy Magyarországon az E.On által néhány éve épített, magas hatásfokú, új gázüzemű erőmű azért áll, mert azon az áron nincs az áramára kereslet, amilyenen termelni tudna.

Az energiafelhasználás hatékonyságának javítása szintén lejjebb nyomja a térség energiaigényét: a cseppfolyós földgáz (LNG) importjának idővel valamekkora hatása biztosan lesz az európai gázpiacra.

 

(Forrás: vg.hu)